Make your own free website on Tripod.com
Harminchárom

HOME

Áron

Enter subhead content here

Török, tatár, kozák, rác, oláh, német, vallon, s magyar hajdú: mind megfordult, s mind megdúlta ezt a földet

Éhínség, pestis és rabszíj pusztította az itt élô nemzeteket.

Zsigmond, András, Mihály, Básta: négy fejedelmi képbe öltözött dúvad nyargalta, s pusztította szép Erdélyországot s a három vitézi rendet. Feltámadott az Apokalipszisnek négy lovasa, s nyomukban pusztulás járt és halál.

A föld népe erdôkebelbe, havasokba és hegyekbe szorult rettenetes nagy ínségben, s még ott sem talált rejteket. Felkutatták ôket, s kegyetlenkedéssel irtották akit feltaláltak. Sokakat égettek meg tüzes vassal, másokat kötéllel fojtottak meg, ismét másoknak hátát s mellét égették tüzes parázzsal s hamuval.. Sokak hátából szíjat hasítottak, sokakat hajuknál fogva felakasztottak és szalmatüzet raktak alájuk, s az asszonyoknak gyermekeiket elôttük megégették.

Az asszonyi nemmel pedig gyalázatosabban bántak, hogysem azt elmondhatnám.

Volt idô, hogy úgy elveszett a remény, hogy önnön kezével vette életét a megkeseredett, s olyan is volt, aki félelmében családját ölte le, hogy meg ne gyaláztassanak.

Elveszett Erdélyország, s megszámláltatattak a három erdélyi nemzetnek napjai.

A városokban makkból sütöttek kenyeret, s emberhús-evésre vetemedett a magából kivetkezett nép Fogarasban és Gyergyóban. Szerte a Székelyföldön, hol hajdan királyi ménes, s a székelyek gulyái legeltek, nyoma veszett az igavonó baromnak, s a marháira hajdan büszke székely maga vonta a jármüveket s az ekét.

 

Ennek most vége.

Új élet kezdôdik: begyógyulnak a sebek, s feltámadott hamvaiból az ország, mint a fényes fônixmadár. Ránk tekintett az Úristen, s a Gondviselés szárnya alá vett bennünket.

Erdélyországnak újra vér szerinti fejedelme, s Magyarországnak méltó királya van.

Az Úristen tartsa meg Bocskay Istvánt, Erdélynek megmentôjét s a székelyeknek megváltóját, mert erôs kézzel ragadta meg az ország gyeplôjét, s békét hozott a sokat szenvedett földre.

A török szultán koronát és díszkardot küldött a fejedelemnek, s Rudolf császár maga is békét kötött vele, s egyezségre lépett a rendekkel. Visszahozzák a Szent Koronát Magyarországra, s húsz évre béke köttetett a német s a török között.

 

Nyugodjanak békében apám és nagyapám, kik nem érhették meg ezt a napot. Elvesztek, mint annyi más ezer s tízezer székely de hüségben harcoltak, míg volt akihez hüségesnek lenni. Szolgálták a Báthoryakat, akkor is, amikor csontig ért a kés, s akkor is, mikor senki más: mert hittek a fejedelemben, s s megtartották esküjüket, ha mindenki más esküszegô lett is. Nem ôk tehettek róla, hogy hamarább elfogyott életük, s maga az ország is mint a hüség. De azért nekük volt igazuk, mert amíg hüség van, s hit, addig remény is van, s csak az ember nem támad fel többé: hiszen lám, az ország feltámadott.

Új élet sarjad a felperzselt földön. Új házat ácsolnak az emberek az üszkös romok helyére, s újra bevetik a földet, mert biztos remény van az aratásra.

Egy napon aztán, bizonyosan, kiegészül az ország. Visszatér Buda vára, s feltámad a régi Magyarország. Hiszen ki gondolta volna akár csak két éve, hogy megváltozik a világ, s ismét eljön a gyarapodás ideje?

Feltámad, bizonyosan feltámad Magyarország, ahogyan feltámadt a székelyek szabadsága is. Egy szóba került csak, s akár a bibliai Lázár Krisztus urunknak szavára, úgy elevenedett meg sírjában a székely nemzet.

Bocskai hírvivôjének nyoma után kiegyenesedtek a hátak, fény költözött a szemekbe, s elékerültek az eldugott, s elásott fegyverek. Erôre kaptak a jó szótól, mert ennél jobb hírt a székelyeknek másfél évszázada, igazságos Mátyás óta senki nem hozott.

Pedig csak annyit mondott a hajdúk hadnagya: azt üzeni Bocskai úr, hogy visszaadja a székelyeknek ôsi szabadságát. Visszahelyez régi állapotunkba, s nem kér érette semmit: mert helyre kell állani az igazságnak végre. Nem kell pénz, nem kell hadiadó, sem marha, mégcsak kardot sem kér: nyugodalmat kér, s bizalmat csupán.

Mert ennek van ideje most: a bizalomnak, a házépítésnek és a gyermeknemzésnek, ha meg akarjuk tartani a jövendôt. Márpedig meg akarjuk: mert túl nagy árat fizettünk érte.

Gyarapodni kezdünk, s adja Isten, hogy unokáink hírbôl se imerjék meg a rabságot.

Enter content here

Enter supporting content here