Make your own free website on Tripod.com
Harminchárom

HOME

László

Enter subhead content here

A ménkü sem üti meg ezt a Zsigmondot. Úgy vélem, ha egyéb nem történik, még unokáim idején is ô ül majd a magyar trónon, s szakálla elôbb-utóbb benövi a budai várat. Belegyökerezett erôsen a királyi székbe.

Negyvenhét esztendeje uralkodik, s három országnak koronája is nyugszik a fején: magyar, német, cseh király, s ráadásként még római császár is, ki úri kedve szerint cserélgeti, csapja el, s ülteti kenyérbe a pápákat.

Negvenhét év még gombócból is sok, nemhogy uralkodásból. A székelyeknek nagy része nemhogy trónon, de életben, s kemencesutban sem éri meg ezt az idôt, pedig sem betegség, sem mirigyhalál nem pusztított emberemlékezet óta errefelé. De pusztított, s aratott a török, s a dunántúli magyar urak, s a csehek, oláhok, s mindenki, akire csak rávezették a népet. Derekasan megszolgálta minden székely a kiváltságot, s adótlan nemességét, mert nemegyszer s nem egy csatában törte fel kezünket a kardmarkolat, s horzsolta véresre ujjunk begyét az íj idege.

Hárman maradtunk csupán itt Bánkfalván korombeliek, a velem egyívásúak közül s abból is az egyik csonka-bonka, félkezü ember, ki valahol Csehországban hagyta keze fejét. Magam is nyolc sebet kaptam: abból egy a fejemen ôrzi a török szablya nyomát, jobb vállamon kopjaszúrás, bal karomat buzogány törte, sebzett meg csákány s nyílvesszô hegyét is négy ízben égettek ki belôlem.

Ezt bizony annak idején sem apám, sem a Lajos király idejében székely ispán mellett hadakozó nagyapám nem gondolta volna, hogy ilyen nyugtalan, s háborúságot szeretô ember kerül a magyarok élére. A Jóisten ha tudja, miféle vér folyik benn, s honnan örökölte bolond természetét, hogy nyugalmát nem lelte negyvenhét éven keresztül: mert ritka az ilyen hadrakész ember a csehek között, honnan ideszármazott.

Bolond világot élünk egyébként is. A cseh uraságból magyar király lett, s magyar királyból német császár. Kereskedés helyett immár hadakozni kezdtek az izmaeliták, s helyettük a magyarok kereskednek. S biza, azt kell mondjam, hogy a székelyek is erôsen ráuntak már az örökös hadakozásra, Zsigmondnak tábori kenyerére, savanyú sörére.

Más részen pedig, túl a hegyeken, s itt, Erdélyországban is, le a Barcaságban, s fel Magyarország felé, mindenütt oláhok ütik fel a fejüket, hogy nem gyôz rajta csudálkozni az ember. Nem olyan rég még olyanok voltak mint a fehér holló, s csak nagy néha bitangoltak ide a hegyeken keresztül juhaikkal ma pedig lépten-nyomon beléjük botlik az ember. Elörökölték keleten, s lenn délen a kunok országát, s Moldovában s Havaselvén egyaránt oláh vajda kormányoz. Koptattunk is elég patkót miattuk, mert hol rájuk, hol velük, hol érettük kelllett hadakozni, aszerint, ahogy Zsigmondnak értelme diktálta. Olyan vérszemet kaptak, hogy nemrégiben még ide, a székelyek földjére is bétörtek; s még szerencse, hogy volt, aki itthon maradott, s eltérítse ôket le, Brassó felé, amíg az ispán ki nem verte ôket.

Pedig valamikor békés nép volt ez; öregapám idejébe, s még azelôtt hírét is csak mint bolgár raboknak halllották, s ha idevetôdött is néhány közülük, az is hadizsákmány volt a jószág mellé. De elteltek az idôk, s megszaporodván, megtanulták a hadakozást, s akad közöttük, amelyiknél jobban székely sem állja meg a hadirendet.

Ott van példának okáért a Fekete Závisz, aki hatezered magával érkezett meg a török ellen Dán vajdának embereként: s olyan vitéz módon halt meg, hogy olyat magam is csak keveset láttam. S ott van Vajku, aki maga is falunagyként hozta negyven emberét a hadba Havaselvérôl, s kivel egy szárnyon verekedtünk, míg kivertük Ráduly vajdát. Jó cimbora, s oláh létére derekeasan hadakozó ember volt, ki biztos veszedelembôl mentette meg Zsigmond királyt. Megcsinálta vele a maga szerencséjét, mert Hunyad várát s vidékét kapta magának, s embereinek, címeres gyürüt s nemesi oklevelet melléje. Jókor, jó helyen és szerencsésen forgolódott. Ilyen a hadiszerencse: mert én magam akkor csupán nyilat kaptam bal lábam fejébe, hogy azóta is kakukkmódra érzem az idônek változását.

De érzem immár nemcsak az idônek változását, hanem múlását is: sajognak csontjaim, s nehezemre esik a lovat naphosszat megülni. Öreg vagyok, hatvan esztendônél is több, s annyit hadakoztam, hogy apám, s nagyapám együttesen sem annyit. Megszolgáltam a nyugalmat, s immáron méltóképpen leheveredhetek a sutba a borostömlô mellé. Hordhatják tôlem ezek után fel is, le is a véres kardot: fülem botját sem mozdítom többet, ha csak bé nem üt Csíkba valamely lator.

Ott van helyettem fiam, ki maga is családos, meglett ember immár, s nemrégiben született a feleséginek két szép ikergyermeke, hogy olyanok, mint a székely pecséten a nap és a hold. Kiszolgált vitézként jobb lesz nekem a gyermeksírást, mintsem a fogcsikorgatást hallgatni öregségemre. S ha Zsigmondnak még sokáig tart élô napja, amúgy sem igen marad férfiember itthon a portán, aki a virtusra, s székely hadimesterségre megtanítsa ôket. Magam is csak ritkán láttam annak idején Máté fiamat, s többet voltam együtt vele, miután megérett a seregre, mint azelôtt tizenhat éven keresztül

Aztán még új házat is kéne építeni, s kicsit a jövônek gondolkodni: mert maholnap eltelik ez az élet. Mintha csak tegnap indultam volna elôször a török ellen: s lám, negyven éve is elmúlt már annak: fiam ül helyettem nyeregbe, s unokáim ordítanak az udvaron, mint akiket nyúz a gonosz lélek..

Mindenki pedig nem olyan hosszas életü, mint Zsigmond, hogy a ménkü se üti meg bár az élet így is, s úgy is eltelik.

Legalább nem beszélgettük el, s nem éltünk hiába.

Enter content here

Enter supporting content here