Én, Halom nembéli Kadocsa, eszegelek fôembere a tíz nyíl seregének fiaként születtem. Akkor még nem volt kagánunk és nem volt birodalmunk. Úgy vadásztunk, akár az égi sólyom, úgy vadásztunk, akár a pusztai farkas.

Ég adta nekünk Kuvrát kagánt, Dulló nembéli Kuvrát kagánt, Attila nagykán dédunokáját, Irnik kagán fiát. A tíz nyíl népének ereje megnövekedett, ellenségei meghunyászkodtak. A nagy folyó partján birodalom alapíttatott. A tíz nyíl népének száma megszaporodott, s közös akarattal Kuvrát alá hajtotta fejét.

Apámnak, Dulló nembéli Szövérnek az Ég megvilágosította elméjét. Kuvrát mellé állott, népeket összegyüjtô kagán mellé állott. Társa volt a bölcsességben, társa volt a dicsôségben. Bölcsességben nevelt engem, dicsôségben nevelt engem.

Évek teltével a tíz nyíl népe megromlott gazdagságában. Fôemberei idegen hitre tértek, közemberei sátrakban heverésztek. Kazárok nagy kagánja felkelt, nyugati szél módjára közeledett, tíz nyíl népének fiai szívébe félelem költözött. Kuvrát kagán megöregedvén, meghalván, öt fiát az Ég szele ötfele fújta.

Én, Halom nembéli Kadocsa akkor ifjú lévén: "Ki mellé álljak?"- így tanakodtam. Sokáig viaskodtam magamban, aztán, mert az Ég megvilágosította elmémet, Aszparuk mellé álltam.

Hegyeken áthágtunk, folyókon általúsztattunk. Lándzsával nyitottunk utat magunknak ahol kellett: az ellenálló népeket legyôztük, kánjaikat megöltük.

A Dunához, nagy folyóhoz érve letelepedtünk, görögök császárának seregével megütköztünk. Mint lobogó tüz a füves pusztán, úgy hömpölygött felénk az ellenség. Velünk harcolt a kagán is, szétszórtuk ôket, megöltük zakanoszukat. Még azon éjjel éjjel hírvivôket küldtünk Küber kagánhoz, Kuvrát kagán fiának népéhez. Szavunkat meghallván sokan eljöttek közülük, karunk megerôsödött, nyilaink megsokasodtak. A görög császár békét kötött, csengô aranyat fizetett.

Aszparuk bölcs kagán volt, hôs volt. Népe megsokasodott, gazdagsága megnôtt, birodalma a tengertôl a hegyekig terjedt. Tanácsadója voltam, hadvezére voltam. Éjjel nem volt álmom, nappal nem volt nyugovásom, piros véremet ontottam, sötét verejtéket izzadtam, erômet, tudásomat áldoztam.

A birodalom szervezésében érdemeket szereztem. Aszparuk nagy kagán engem napnyugatra küldött, a Fekete hegyek alá, eszegelek népe közé. Eszegeleket, Irnik nemzetségét megszerveztem, aranybányáit megszereztem, sóbányáit megszereztem. Abban az idôben a rabszolgának is rabja volt, a rabszolganônek is rabja volt. Eszegel bégeknek gazdagsága nôtt, eszegel vitézek birodalmunk erejét szaporították.

Ily nagy birodalmat szervezvén halt meg Aszparuk kagán. Helyét fia, Tervel vette át. A hatalmat átszervezte, keletre hadat vezetett, délre hadat vezetett.

Én, Duló nembéli Szövér fia Kadocsa az eszegel fôemberekkel szerzôdést kötöttem. Halom nembéli fôemberük lányát házam asszonyává tettem, magam is Halom nembélivé lettem. Bégbôl kagánná lettem. Nem gazdag, hatalmas népnek lettem én kagánja, kívül díszes, belül éhezô népnek lettem én kagánja. Ég-Isten rendelésébôl, s mert szerencsém és jósorsom engedte, a szegény népet gazdaggá tettem, a kisszámú népet megsokasítottam. Tervel kagántól pecsétet kaptam, én, Dullóktól származó Halom nembéli Kadocsa íme kagánná lettem.

De az évek felettem eljártak, megöregedtem. S ha valamely népnek vezetôje öreg, vezetôje mihaszna, micsoda baj az!

Eszegel népemnek, nándor népemnek, tíz nyíl népe fiainak írattam én, hét ôsöknek fia, nemzetségemnek apja, Halom nembéli Kadocsa.