Nekem már fáj a réti sas.

Évszázadokkal ezelôtt vagy évszázadokkal késôbb valamelyik vérem kiejti és leírja e szavakat. Valaki, aki táltos, akárcsak én. Családunkban úgy lappang a táltosság, mint némely emberben a betegség, vagy még inkább, mint a végzet szokott.

Sokan nem is tudják közülünk, hogy táltosok de ezek sem boldogabbak mint a többiek. Boldogtalanabbak sem, mert a boldogságnak semmi köze a kiválasztottsághoz.

Magam sem tudom, mitôl vagyunk kiválasztottak. Pedig sok mindent tudok: ôseim és unokáim szemével látok, látom a kerek templomokat, a valaha belakott és belakandó hegyeket és a folyóközeket, mocsarakat és síkságokat, a palotákat és csatatereket. Mindezt látom én, olyan tisztán, ahogyan itt, szemem elôtt Itil jurtáit.

Ôsrégi, hegyek homályába veszô nemzetségem van, és végtelenbe ér, mert a végét nem látom, még ezzel a megbízható táltosszemmel sem.

Ezért van az, hogy más táltosokkal ellentétben engem béke és nyugalom tölt el. Ülök, naphosszat ülök itt a jurta elôtt, elnézem az embereket, a jószágot, a növekvô füszálat,a napot és a holdat. Az örökkévalóságot nézem, nap mint nap, mert tudom, hogy halhatatlanok vagyunk.

Tanítványom nincs. Táltosságom nem kell átadnom senkinek átöröklôdik magától az arra érdemesnek. Nincs jobb tanítás mint a jó vér és a jó nemzetség. Ha unokámhoz szólnék, kései, ismeretlen unokámhoz, amely majd nyomomba lép, azt mondanám, a világon, Tengri kék ege alatt csupán két fontos dolog van.

Az egyik az élet.

A másik az álom.

Mi, hunok, bolgárok és türkök valamennyien, az élet és az álom népe vagyunk. Családom, nemzetségem ezen belül különösen az álomé de errôl majd késôbb.

Mindkettô azért fontos, mert elpusztíthatatlan. Minden a világon megújul, elhal, felébred, elalszik. Nem lehet megérteni de érzed, anélkül hogy értenéd.

Mindenáron nem lehet álmodni; éppígy mindenáron élni sem szabad. De mindkettôhöz ragaszkodni kell, s ha helyesen cselekszel, az élet és az álom beteljesíti önmagát.

A helyes cselekvés pedig semmi más, mint az, ahogyan Te helyesnek gondolod. Minden más hazugság, tévedés. Ám ha egyszer helyesnek véltél valamit, tartsál ki mellette, a halálig és azon túl is. A többi nem a te dolgod. Egyetlen feladatod, hogy ne kételkedj. Higgy magadban, és higgy az álmaidban.

Az álmok, kései unokám: jelképek. A jelképek pedig az egyedüli igazán létezôk ezen a világon. Gondolj arra: Isten jelkép, a haza jelkép, a nemzetség is jelkép. A becsület is jelkép, s a szerelem is. Ami mögöttük van, csupán hézagosan tölti ki ezt a keretet, - talán nem is létezik, csak akkor, ha elhisszük létezését. Régi, ködbe veszô ôseink a jelképeket "láthatatlan isteneknek" hívták. Egyszerü, fehér kôkúpokkal ábrázolták ôket ôk tudják, miért.

Minden, ami a világon létezô, végsô soron jelkép és mindennek magának is jelképe van. Jól figyelj arra, amit most mondani fogok: a mi nemzetségünk, családunk vérvonala is jelkép, törzsünk és népünk élô, eleven jelképe. Sorsa egybeesik népünk sorsából, jóban és rosszban egyaránt követi, akár medrét a folyó. Nagyon ritka dolog ez, olyannyira, hogy szinte soha nem fordul elô. Talán ezért vagyunk mi kiválasztottak persze, a jelkép mögött lakozó isteni szándékot nem ismerhetjük. Talán nem is létezik. Nem fontos számunkra.

Népünk maga is jelkép: az álom és az álom megvalósításának jelképe. Birodalmakat álmodunk, aztán felébredünk, és e birodalmak szertehullanak; csodákat álmodunk, és hiszünk ezekben az álmokban. Minden egyes ébredéssel meghalunk, de a halálban új és új álmokat látunk. A mítosz szerint, mely maga is jelkép, ôsanyánk álomban fogant. Szent embereink, és mi, táltosok is álomba merülünk, hiszen a révület is álom.

Mindazokat, akik nemzetségünkben születtek és születnek, három jelkép kíséri végig. Ezek a mi, saját, nemzetségi jelképeink, s ha nem is mindig tudunk róluk, mindenikre megdobban a vérünkbôl származók szíve és összerándul gyomra. Ilyenkor megérint bennünket a halhatatlanság.

E három jelkép: a sas, a tölgyfa, és az ivókupa. De ezt el is feledheted akár: nem kell tudnod. Megérzed majd, ha arra érdemes vagy.