Make your own free website on Tripod.com
Harminchárom

HOME

Fabius Marcus

Van, ami örökké tart és sosincs vége. Az istenek, a birodalom és a a bölcsesség örökkévalóságáról beszélek; vagy Róma örökkévalóságáról, ami egy és ugyanaz.

Jó korban és jó idôben születtem, hála érte a halhatatlan isteneknek. Házam legidôsebb szolgája, Borontész minden reggel áldozatot mutat be ezért az Apák Templomában. Fogadalmi ajándékokat adtam ôseim szellemének és felajánlásokat tettem mind a római, mind a keleti isteneknek. Vagyonomból a Város és Birodalom ünnepeire adózok, és mindezt jószívvel teszem.

Idén ezeréves Róma. Ezer év, tízszer száz év, háromszázhatvanezer nap még kimondani és leírni is sok. Harminchárom emberöltô. Maga a végtelenség, mert aki ezer évet megér, megéri a tízezret is. Az örökkévalóságnak nincs mércéje, csupán ismérvei vannak.

Ezek az ismérvek, az örökkévaló Birodalom ismérvei a sztoa és a bölcs emberek szerint a jó kormányzat, a tiszta hit, a vezetôk becsületessége és a köznép jóléte. Mindez ma tapasztalható.

Róma határai ma Londinumtól Palmyráig terjednek. Az alattvalók és polgárpk szívébe visszatért a tiszta hit: az istenek újra égôáldozatot és italáldozatot kapnak, szobrokat emelnek tiszteletükre a köztereken, és visszatért az ôsök tisztelete is. A krisztiánusok vagy messiánusok zsidó szektájának ôrült hite, mely jó ideig elburjánzani látszott a nagy ország ganajában, erejét veszítette, s a császári hatalom eréllyel vigyáz a lelkek tisztaságára. A zsidó prófétát már csak a rabszolgák szállásain és az arénákban tisztelik oroszlán és medve, fizetett és elítélt gladiátor pedig akad még elég erre a hitvitára. Több szót nem is vesztegetek rá.

Az ország kormányzata a tökéletesség hasonmása. Nem szégyellem leírni, holott Rómában és a birodalomban mindenkor divatosabb volt ellenzékinek lenni. Az emberiség aranykora megvalósulni látszik: Diocletianus cézár bölcsessége magában hordja az örökkévalóság ismérvét. Csak azért nem nevezem isteni bölcsességnek, mert ezt Ô maga tiltotta meg. És nem azért dicsérem, mert a császári hivataltól kapom kenyerem. Nem, azért mondom, mert ez az igazság, és mert ezt így hiszem.

Az ôsi bölcsesség, amely szerint menny és föld, az égi és földi Birodalom egylényegü, ma gyakorlatban is látszik. Négy alapelem van a világon, négy sarkalatos erény, és négy kormányzó erô. Négy ló húzza a harci szekeret, és éppígy a Birodalom ereje is négy kézben nyugszik. Diocletianus, isteni suggalatra fogant reformjában négy részre osztotta a Birodalmat, és megszabta a hatalom tartamát és tartalmát egyaránt. Többé nincs diktátor és nincs egyeduralom: hivatal van és legfôbb szolgálat a bölcsesség és méltányosság jegyében. A Palatinuson ma az istenek kormányoznak, emberi segédlet által: ezért jólét és béke van a határokon belül.

Az ország egyetlen hatalmas, élô test, melynek feje maga a császári hatalom, két keze a két cézár, két lába a két konzul, szíve a szenátus, teste a nép. Gazdag, fényes városok emelkednek napkelettôl napnyugatig: Tarsus, Byzantium, Aquileia, Thessaloniké, Ravenna és Jeruzsálem hirdeti a jólétet és a hatalmat. Gránittal kövezett utak vezetnek várostól városig, s akár a lüktetô erek, erôt és életet küldenek szét és hordanak össze a roppant testben. Az utak Rómába, és Byzantiumba, avagy újkeletü nevén: Konsztantonopoliszbe visznek: nyugat és kelet csomópontjába. Két fôváros lüktet a Birodalomban, két szíve van a hatalmas testnek: Nap és Hold, Jupiter és Junó, Napkelet és Napnyugat. Két fôváros van, és két cézár: mert kettôt is elbír, mert kettôre is szükség van. Két császár és két ragyogó udvar veti fényét a hatalmas országra, mely akkora, hogy két napnak is helye van benne.

Lakóhelyem, városom, szerelmem, anyám és nôvérem: Byzantium ma szebb mint valaha. Büszke, erôs falai messze hirdetik a császári hatalmat; Maximianus székhelye, Kelet fôvárosa ragyog a fényben és két világ küszöbén trónol. Kikötôjébe arany, selyem, elefántcsont, füszer és rabszolgák garmadája érkezik, hogy szerte a birodalomba elárdjon a gazdagság és a jólét. Széles utcát fényes, réz- és cseréptetejü házak övezik, olyanok, mint az én házam Constantinus proconsul feleségének háza mellett: örül az ember szíve, és megpihen tekintete az arányos épületen.

A nyugati fôváros, Róma pedig szinte leírhatatlan. A Város maga az örökkévalóság, és maga a hatalom: a Birodalom Rómából áll, és Róma maga a Birodalom. Ha eljön az idôm, boldogan halok meg, mert láthattam a Várost, a Birodalom szívét: és leróttam benne tiszteletemet a millenium alkalmából.

Tavasszal voltam Rómában, mikor virágoznak a fák, és virágzik a szerelem Rómában, mely a világon a legszabadabb város. Milennium idején voltam, az ezredévi játékokon. Láttam a Flaviusok cirkuszát, Jupiter Capitolium templomát, az ostiai kikötôt és többet, mint amit elmesélni lehet. Rómában háromezer templom van, megszámlálhatatlan palota, és minden városnegyedben fürdô, könyvtár és cirkuszi aréna, amelyet ingyen látogat a városi polgár.

Róma legfôbb nagysága, és ezer évének méltósága azonban nem a háromezer templom, nem a cirkuszok, színházak, fürdôk és könyvtárak gazdagsága. Nem az ingyen gabona és cirkusz, és nem a közterek szobrai és jóllakott polgárai. Az igazi Róma, az erôs, megingathatatlan ezeréves Róma csendesen, szintve rejtve létezik. Ezt a Rómát, és ennek ezer évét láttam én, a Fórumtól nem messze egy mellékutca szögletén. Kis, szerény templomban lakik Róma ezer éve: kevesen ismerik és kevesen háborítják nyugalmát.

Véletlen bukkantam rá: a díszes, gazdagok templomokhoz szokott szem alig veszi észre a jelentéktelen kis téren Castor és Pollux, az isteni ikrek szobrát. Mögötte dísztelen, csendes kis templom áll: elôterében nem égett áldozat, nyitott kapuját sem ôrizte senki. A héroszoknak mostanság nem sok tisztelôje akad - holott, ha jobban meggondoljuk, az ikrek a kettes császári hatalomnak jelképei.

Elfáradtam a Fórum tolongásában és nyüzsgésében így leültem a templom lépcsôire, és ittam a kútból, mely a lépcsô mellett szórta szikrázó gyöngyeit. Hátam mögött csalogatott a templom csöndje, a hüvös átrium, és a furcsa, kétszer négy oszlopból álló oszlopcsarnok. Felkeltem, megmostam arcom és kezem a szökôkút vizében és beléptem a a falak közé. Csend, nyugodt és hüvös csend fogadott odabenn; és tisztaság, fehér, gazdagság és hivalkodás nélküli tisztesség.

A terem közepén pedig, a kör alakú szentély középpontjában ôsrégi, idôtôl feketült faoszlop állott: akkora, melyet két kézzel sem ölelhettem volna át. A feketére száradt fán pedig, mint csillagok az égbolton, aranyszögek fejei villogtak.

Megtapogattam, végigsimítotam az oszlopot, aztán elgyengült lábakkal, remegve és szédülô fejjel roskadtam le mellé. Nem tudom, mi történt, azt sem tudom, mennyi ideig tartott ájulásom: talán egyféle beavatáson estem át. Talán a templom ôsi istenei szálltak meg, de az is lehet, hogy csupán hôgutát kaptam. Öreg, mandulaszemü pap emelt fel, és kísért ki a lépcsôkre: meleg, füszeres borral itatott meg és miután végképp magamhoz tértem, készséggel válaszolt kérdéseimre.

Az aranyszögeket minden újév hajnalán, március kalendáján hajdani etruszk papok verték a templom oszlopába: mert ôsi etruszk szentélyt hódított meg az ikerpár kultusza. Valamikor, a Város történelmének hajnalán etruszk mágsuok építették a templomot; késôbb, Róma virágzása kezdetén a Lovagok templomaként tisztelték. Ma Castor és Pollux, az összetartás és harci erények temploma szimbolikájában pedig a megújuló és örök rendet példázza.

Azt mondta a pap, és semmi okom kételkedni benne: ezer darab aranyszöget vertek központi oszlopába az etruszkok: ezer év alatt ezer szöget. Úgy tartották, a helyesen élô ember tízszer tíz, a helyesen élô nép tízszer száz évet kap az istenektôl. Olyan erôsen hittek ebben, hogy ezer év után valóban elvesztek. Elolvadtak, belevesztek a növekvô és erôs Rómába.

Abba a Rómába, amely Városból Birodalommá lett, mely a maga ezer éve után ma az örökkévalóságra készül. Mert jó kormányzata, tiszta hite és gazdag polgársága van, és ôrködnek felette a halhatatlan istenek.

Még egyszer hála a isteneknek, hogy szabad ember és a Birodalom polgára vagyok, hogy jó helyen és jó idôben születtem. Hogy én, Fabius Marcus Tertius, byzantiumi polgár, egyike vagyok a millió aranyszegnek, mely a Birodalom tartóoszlopában csillog.

Hála érte és köszönet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
.