Akkor születtem, mikor Magyarország elveszett. Ezer év után megomlott Attilának birodalma, s ki tudja, lesz-e még valaha egész abból, mi egyszer eltörött?
Nagyapám, nyugodjon békében, igazat szólott: ahol megbomlik az egység, ott elveszik az ország. Fél évszázada annak, hogy háromfelé hasadt a magyarok országa, s két sas között vergôdik Erdély. Nyugatról fekete felhôként sürüsödik a német, keletrôl a török császár csörgeti a láncot.
Itthon sincs rend, mert izzik a gyülölet, a sértett gôg, a féltékenység s a sérelem. Patkányok támadnak így egymásra, ha csapdába esnek, s marcangolják szét önnön magukat.
Nem tudom, lesz-e még magyar jövendô. Nem tudom, de bízom benne. Kevesen vannak, s egyre fogynak mindazok, akik ebben bíznak. Maga Zsigmond király is hitét vesztette, nem sokkal halála elôtt, s lemondott a magyar királyi címrôl, amelyet annyi áldozattal, s vérrel szerzett meg az öreg Szapolyai.
Báthory, a fejedelem, okos ember, noha szinte mindenki gyülöli. Magam sem szeretem - mégis mellé álltam Kerelôszentpálnál, s tiszta lelkiismeretem szerint jól döntöttem, akkor is, ha kiköpik utánam a székely köznép, s vajda kutyájának csúfolnak.
Erôs kéz kell ma Erdélybe: ezért álltam a gyülölt Báthory mellé fiaimmal együtt, Fegyvert fogtam véreim ellen mert ki kell vágni a fekélyt, mielôtt megrohad a test. Másképpen esik az ország dolga, ha annak idején ama bitang Székely György nem adja lázadásra fejét, s pártütés helyett a törökre megy, s visszaveri Rácországból. S másképpen, ha egy-két marha miatt nem kezdi ura ellen csörgetni kardját a székely, s másképpen, ha az ellenségre, s nem önnön vérére támad a magyar.
Ha mostanig így történt is mindez, hát most a józan észnek van ideje. A józan ész pedig azt diktálja, hogy egy akarat legyen, s egy erôs kéz. Nem a szász, és nem az oláh a fô ellenség, hanem a török, s a német: ezért álltam a vajda seregébe, s nem a primori címért, ahogyan azt sokan mondják. S nem a kálvinista az ellenség, s nem az, ki helvét hitre tér, hanem az, aki a jövendôre tör.
Ennek a jövendônek, hittel hiszem, hogy magyar jövendônek kell lennie. Sokan vannak, s egyre többen, akik az erdélyi jövendôbe hisznek: fából vaskarika ez. Erdély nincs és nem volt, tehát nem is lehet. Árva ország Erdély, egyetlennek maradott, s elárvult gyermeke a Szent Koronának: vissza kell térnie anyjának kebelére, ha fel is kell ehhez támasztani az anyaországot.
Késô lenne nekünk, székelyeknek is más gazdát keresni: ezer év alatt hozzánôttünk a magyarokhoz, mint csonthoz a hús. Testvéreink ôk, s a testvért nem lehet megválogatni: hüséges kell maradni hozzá.
Ez a hüség a székelyek nemessége Árpád óta. Nehéz ezt belátni s még nehezebb elviselni a nyakas embereknek.
Mégis meg kell tartani, mert e nélkül a hüség nélkül nincsen élet, nincsen nemzet, s nincsen ország. Százezer székely nem elegendô ahhoz, hogy megmaradjunk; s nem bízhatunk sem a szászban, sem az oláhban, s még kevésbé a törökben. Erdélyi jövô nincsen, mert Erdély csak fejedelemség és nem ország: s az, ki adót fizet évrôl évre, nem a maga jövendôjét építi.
A haza pedig nem akkor veszik el, mikor elveszítjük, hanem akkor, mikor lemondunk róla. Nem veszett el Mohácsnál, hanem akkor veszik el, ha senki nem ragad kardot érette.
Nem elôször veszik el. Elveszett a mohi mezôn is annak idején, s hogy mégis élünk, s van még magyar s székely e tájon, az csupán a hitnek köszönhetô. A hitnek, s a hüségnek.
Mind a kettô áldozatot kíván. Morognak a székelyek, lemetszett füleiket siratják, s bosszúvágyat érlelnek a Báthoriak ellen. Gyülölték vajda korában, s gyülölték még apjának idejébôl, mert nem látják az ember mögött a tisztséget, s a végsô célt az eszköz mögött.
Nem könnyü elszakadni az ôsi dicsôségtôl. Álomban él minden székely, s inkább meghal, mintsem hogy felébredjen. Valami olyat álmodnak, ami soha nem volt, s csak a Jóisten tudja, honnan jött, s miféle gôg él a legkisebben is, hogy nagyobb a büszkesége mindeniknek, mint akármelyik magyar uraságnak. Ha rájuk hallgat az ember, mindenik fejedelemnek született, s fejedelmi vérbôl fakad. S ha mindenki úr, ahogy a szászok mondják: nem marad, aki megfejje a tehenet.
Pedig valakinek a tehenet is meg kell fejni. Adót is kell fizetni, s katonáskodni is kell. Viselni kell a közterhet, bármennyire is nyomja vállunkat.
Ha én nem, talán fiaim megérik az új Magyarországot, ami akkor halt meg, amikor én születtem. S ha ôk nem, hát az ôk fiaik. Primori címet hagyok rájuk, s meglehetôs vagyont, amin testvéreknek vére szárad.
Nem azért hagyom, hogy ebbôl, hanem hogy ezáltal éljenek. S általa tartsák meg hitünket, Kálmán király hajdani testôrzô vitézének hitét, amit a primori levélen, címerem, s pecsétem mellett hagyok hátra:
.
